Már jóval rutinosabb voltam. Sejtettem, hol lesznek a kapcsolók, és hogyan működik a konyhablokk. Barbarának nem kellett sokat magyaráznia.
Az egybeácsolt padsorok fapadlója valamivel hívogatóbbnak tűnt a templom hideg kőpadlójánál, úgyhogy ide ágyaztam meg. A padok hosszú, keskeny ülőpárnáit fektettem egymás mellé matracnak, erre jött a helyszínen kapott hálózsák, amibe belehúztam a saját bélésemet. A pizsamának szánt polár aláöltözetemmel ez így elegendőnek tűnt a hűvös templomi éjszakára.
A vaskos faajtót trükkös megoldással lehetett zárni. Mivel a kulcs belülről nem működött, egy kis hátsó ajtón kellett kimenni a sötét temetőkertbe, kívülről bezárni a főbejáratot, majd visszamenni a düledező sírkövek között a hátsó ajtóhoz, és belülről bereteszelni azt.
Bezártam az ajtókat, elintéztem a tisztálkodást nedves törlőkendővel, kiteregettem a ruháimat szellőzni, majd lekapcsoltam minden világítást az épületben, és a fejlámpám fényében elindultam lefeküdni.
A saját zsebébe behajtogatott pufi kabátomat párnának a fejem alá tettem. A mozdulat közben vettem észre a pad alatt teljes hosszában végigfutó pókhálózatot. Arra gondoltam, hogy majd igyekszem egyenesen hanyatt fekve aludni és nem sokat forgolódni, nehogy belegabalyodjak valamibe.
Ekkor vettem észre, hogy valami nem stimmel a hálózsákkal. A lapockám alatt volt a fejrésze, és alig fért el benne a lábam. Rájöttem, hogy gyerekméretet kaptam.
Egy darabig próbáltam benne elaludni, de nem sikerült. Aztán beugrott, hogy kaptam pokrócokat is. Kitaláltam a megoldást: a hálózsákot extra derékaljnak magam alá tettem, felvettem a pulóveremet meg egy vastag zoknit és a pokrócokkal betakaróztam. Ez így már jól működött, fázni se fáztam.
Épp csak derengeni kezdett, amikor sokadszorra is megébredtem, és már nem volt kedvem visszaaludni. Eltartott egy darabig, amíg rendesen összekapartam magam a földről. Ahogy lassan világosodott, megint elöntött az az ismerős áhítat, hogy egy ilyen varázslatos történelmi épület az enyém lehetett egy éjszakára.
Leave a Reply