Délután háromra érkeztem meg egy Bredgar nevű kis településre. A templomban kellett volna begyűjtenem a pecsétet, de az szőrén-szálán eltűnt – csak a tintapárnát találtam meg. Szerencsére volt egy másik hely is a faluban: a farm shopban tudtak adni egy hivatalos zarándokmatricát.
Innen az útvonal több mint 1 km hosszan vezetett át egy szántóföldön. Illetve vezetett volna, ha nem pont aznap szántják fel.
A public footpath teljesen eltűnt. A cipőm az első lépéseknél bokáig süllyedt a laza talajba. Egyértelmű volt, hogy itt nem jutok át.
A papírtérkép és az útleírás mellett van egy angol túraapplikációm is, ami eddig nagyon pontosnak bizonyult. Ezen láttam pár alternatív gyalogútvonalat. Mindegyiken elindultam és mindegyikről vissza kellett fordulni.
Miután begyűjtöttem pár felesleges plusz kilométert, az új tervem az volt, hogy autóutakon jutok el a földeken túlra. Ezek viszont így kanyarogtak kilométereken át.
Itt pontosan egy autó fér el. Sehol egy járda. A kanyarból váratlanul előbukkanó jármű elől félreugrani sem lehet sehova. Nem tűnt egy életbiztosításnak.
Visszasétáltam hát a falu egyetlen pubjához és beültem enni valamit, amíg átgondoltam, hogy mi legyen a következő lépés. Lassan világossá vált, hogy gyalog már nem jutok el időben a szállásra. Így nehéz szívvel ugyan, de fel kellett adnom a tiszta zarándokkoncepciót.
Taxit hívtam. Illetve próbáltam. Az Uber percekig keresgélt, aztán lemondta a fuvart. Ezt többször megcsinálta.
Látva a dilemmámat, a kocsma személyzete is próbált segíteni. Helyi taxitársaságokat hívogattak, de egyiknél sem volt szabad autó. Tényleg minden követ megmozgattak, még az ismerőseiket is megkérdezték, de senki nem ért rá.
Szálláslehetőség nem volt a közelben. Megfordult a fejemben, hogy mi van, ha nincs megoldás?
Valamelyik úton el kellett indulnom. Megpróbáltam még egyszer a farmot, de pár lépés után tele lett földdel a cipőm és alig bírtam kimászni a szántásból. Úgyhogy visszamentem az útra, és reménykedtem benne, hogy minden autós betartja a sebességkorlátozást.
Hál’ istennek az angolok általában nyugodtan vezetnek. Főleg vidéken. Nem sok autó jött, azok is lelassítottak gyalogsebességre és óvatosan kikerültek. Mindenki udvariasan mosolyogva üdvözölt. Félúton eleredt az eső.
A következő településen szerencsére rá tudtam csatlakozni a kijelölt útra és addigra az eső is alábbhagyott.
Közben érkezett egy e-mail a szállásadómtól, hogy nem néz ki túl jól az időjárás, úgyhogy ha szeretném, elém jön valahova kocsival. Ez a legjobbkor jött, mert bár túl voltam nehezén, a következő szállás még mindig két óra járásra volt, és hamarosan sötétedett. A lábam még vitt volna szívesen, de az tűnt a legésszerűbb megoldásnak, ha elfogadom az ajánlatot.
A következő pecsételős helytől már csak negyedórányira voltam, úgyhogy ott találkoztunk Barbarával. Ő volt a gondnoka annak a templomnak, ahol a következő éjszakát töltöttem.
Leave a Reply